Juhász Róbert honlapja
A nevem Juhász Róbert
Adatok
- 1968 szeptember 7-én születtem Miskolcon.
- Nős vagyok, két lányom van, Júlia és Johanna
- 1992-2016-ig a Mechában tanítottam,
- 2016-tól az UMSZKI-ban tanítok
Iskoláim
- 1992 Kandó Kálmán VMF (villamos üzemmérnök, műszaki tanár)
- 1997 BME (okl. villamosmérnök - digitális technika, számítógép architektúrák)
- 2006 BME (okl. mérnöktanár)
- 2009 BME (közoktatási vezető)
- 2012 BME (mentortanár)
- 2015-ben Mesterpedagógusi címet szereztem
- 2020 Mester szakértő (PÉM, PSZE)
Hobbi
Olvasás, régi rádiók restaurálása, mikrovezérlők, linux
Gondolatok a honlapról
A honlap kialakításának célja kezdetben is a tudásmegosztás volt, amiről akkor még fogalmam sem volt, hogy ilyen szép tudományos kifejezéssel lehet illetni :). Annyi bizonyos, hogy az ötlet onnan származott, hogy az idő során sok olyan tudást gyűjtöttem össze, amelyet szerettem volna közkinccsé tenni.
Felmerül a kérdés, hogy egy villamosmérnök hogyan kerül a tanári pályára. Azt hiszem ez sok szerencsés tényező együttállásának köszönhető. A legfontosabb talán az volt, hogy tanulmányaim során nagyon szerencsés voltam, mert rengeteg olyan szakemberrel találkoztam, akik amellett, hogy magas szinten művelték a szakmájukat kiváló pedagógusok voltak. Tőlük nagyon sokat tanultam, és ezen kívül nagy befolyással voltak a pályám alakulására is. Ezen okok miatt fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék én is ebből valamit visszaadni.
A mikrovezérlőkről készült anyagaim voltak az elsők a honlapon, s ennek szeretetét is egy kiváló pedagógusnak köszönhetem. A műszaki egyetemen találkoztam akkori digitális technika tanárommal, aki teljesen más szemszögből magyarázta el a mikroszámítógépek működésének és programozásának világát. Ekkor értettem meg igazából ezen berendezések működését.
A tanulást és a tanítást is mindig szerettem és szeretem, habár a körülmények nem a legkedvezőbben alakulnak ezen a téren. Ezt jelzi az is, hogy legutóbbi képesítésemet 2012-ben szereztem meg, s 2015-ben elnyertem a mesterpedagógusi címet is. Sajnos manapság egyre több olyan diákkal találkozom, akik a tanulást szükséges rossznak érzik, pedig ha fefedeznék a tanulás örömét, akkor teljesen máshogy állnának hozzá. Én már nagyon sok áramkört megépítettem, rengeteg programot megírtam, de még ma is nagyon boldog vagyok akkor, amikor egy általam készített berendezés "életre kel"!
A honlapon igyekeztem olyan hasznos információkat elhelyezni, amelyek a tanítást és a tanulást is segítik.
Időközben a mester programom keretében a PLC programozás tanításához készült emulációs panelek leírása és dokumentációja is megjelent a honlapomon a PLC menüpont alatt.